xasqtc.com
Ez a kettősség ugyan jó pár filmnél már működött (ld. Az élet szép, Bakancslista stb. ), de itt nem sikerült a rendezőnek ezt összehoznia. Ennek ellenére nem rossz a film, ám túl sok maradandót nem nyújt. Andaxin 2022. március 28., 22:42Érdekes és tanulságos Eddie Murphy-vígjáték. A kezdetben sok ismert mimikájú vicceskedése a fele után rendesen meg van szórva baljós, komor drámával, a végén pedig egészen meghatódtam. A karakter végigmegy fazisokon, amik nagyon hasonlóak a gyászfázisokhoz, pl harag és alku, depresszió, elfogadás nála is megvannak, a harag gyakran visszatér, a depi rövid ideig tart, az elfogadás viszont nagyon látványos és majdnem giccses is. De nagyon sok fontos buddhista mondat hangzik el, amit jó lenne ismételni nagyjából minden nap. Látványos és érthető, ahogy a főszereplő elkezdi a fókuszt önmagáról áttolni a többi emberre. A saját érzései, érzékelése helyett arra kezd figyelni, hogy amikor tesz valamit, akkor a másik hogyan érez, és ezen még javítani is akar. spoilerNépszerű idézetekHasonló filmek címkék alapján
Próbálkozik jótéteményekkel, például apácáknak, vagy hajléktalanoknak adakozik, de mikor ez sem segít, már egyszerűen muszáj magába fordulnia. És lám, jőn a csoda. Rájön, hogy meg kell becsülnie a feleségét és a gyermekét, mert ahogy ki is mondja egy gondolatfoszlányban a gyermekkori énje, sosem tudjuk mikor jön el az utolsó pillanat. Sosem tudjuk, melyik az a pillanat, amikor valakivel utoljára beszélhetünk, ezért becsüljünk meg minden alkalmat, mikor a szeretteinkkel lehetünk. Ezért elmegy a feleségéhez, aki időközben elköltözött tőle – mert ugyebár nem lehetett Jack-kel kommunikálni, és csak annyit mond neki: te, én, mi, mindörökké. Mínusz négy. Aztán elmegy az édesanyjához, aki mindig azt képzeli, hogy a férje jött el hozzá, és végre megérti Jack, hogy meg kell hallania, amit az anyja mond. Meg kell hallania, mennyire szereti és mennyire büszke rá, és hogy átérzi azt a mérhetetlen dühöt, amit az apja okozott neki. De muszáj megbocsátani. Aztán amikor már csak 3 levél marad a fán, elmegy az apja sírjához, leborul és végre megbocsát neki.
És íme, a happy end. Tudtuk, hogy happy end lesz, nyilvánvaló, viszont mégis sikerült belecsempészni valamiféle drámaiságot a filmbe, hiszen aki egy kicsit is érzékeny a családi viszályokra, talán meg fogja érteni, hogy a megbocsátás nem a másikat oldozza fel a kín alól, hanem önmagát. Ha megbocsátunk, megszabadulhatunk a sok haragtól és dühtől, amik rágnak belülről minket, és tulajdonképpen – ha őszinték vagyunk – nincs értelme éveket azzal tölteni, hogy haragszunk az egész világra. Mindent összevetve egy egész jó filmet sikerült kerekíteni egy sablontörténetből. Ajánlom mindenkinek aki szereti Eddie Murphyt, vagy aki szeret az arcjátékán nagyokat kacagni, mert azt lehet. Nem mondom, hogy 10 év múlva emlékezni fogok a történetre, de az biztos, hogy megérte a másfél órát, és még talán tanultam is belőle valamit, ha Eddie Murphy-hez nem is kerültem általa közelebb..